Támogatóink

Támogatóink
2019 évben sikeresen pályáztunk!

2012. október 9., kedd

Mozgáskorlátozottak szövetsége: az ápolási díj ne számítson bele a segélyplafonba!

A MEOSZ szerint felháborító, hogy a kormány a segélyezetteket munkakerülőnek állítja be - írták közleményükben.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) arra szólítja fel a kormányt. ne csökkentse tovább a fogyatékos emberek ellátásait azzal, hogy a tervezett segélyplafonba beleszámítja az ápolási díjat.

Az érdekvédelmi szervezet elnöksége hétfőn az MTI-nek megküldött közleményében azt írta, felháborítónak tartja, hogy a kormány a segélyezetteket, köztük az ápolási díjban részesülőket munkakerülőnek állítja be, akiket az ellátás csökkentésével kell megrendszabályozni.

Arra hívja fel a figyelmet a közlemény, hogy az ápolási díjban részesülők lennének a legboldogabbak, ha dolgozhatnának, mert "ez azt jelentené, hogy szeretteik egészségesek és nem szorulnak gondozásra, de sajnos ez nem így van".

Utal rá, hogy az ápolási díj alanyi jogon azoknak jár, akik tartósan beteg 18 év alatti, vagy súlyosan fogyatékos hozzátartozójukat otthon ápolják. Ők alapesetben 29 ezer 500 forintot kapnak havonta, ha pedig a gondozott családtag nem képes önállóan étkezni, tisztálkodni, öltözködni vagy a lakásban közlekedni, azaz fokozott ápolást igényel, akkor 38 ezer 350 forint jár a gondozásért.

Az ilyen élethelyzeteket nem önként és főként nem munkakerülés céljából választják a családok, arról nem beszélve, hogy egy súlyosan fogyatékos ember ápolása nehéz, embert próbáló feladat, ami sokszor 24 órás szolgálattal jár - utal rá a közlemény.

A MEOSZ szerint "a kormány legújabb megszorító csomagja" alapján okkal feltételezhető, hogy "a kormánynak a megmaradt ellátásokra, köztük az ápolási díjra fáj a foga", pedig az ápolási díjban részesülők családjai most is a legszegényebbek közé tartoznak, és további elvonásokat nem tudnának elviselni.

A tájékoztatás szerint a MEOSZ elnöksége pénteken rendkívüli ülést tartott a segélyplafon miatt, majd ezt követően a testület arra szólította fel a kormányt, hogy "állítsa le a fogyatékos emberek ellen irányuló intézkedéseit, ne csökkentse tovább se a fogyatékos, se a megváltozott munkaképességű emberek ellátásait"

A kormány "az újabb megszorítások helyett tegyen meg mindent annak érdekében, hogy senki ne éhezzen és a télen senki ne fagyjon meg, az eddigi kormányzati tevékenységnek köszönhetően ugyanis ez utóbbival is reálisan lehet számolni" - áll a közleményben.

forrás: hirado.hu



2012. szeptember 26., szerda

Tanfolyamot tartunk!

Szeptember 18-tól október végéig egyesületünknél számítógép felhasználói ismereteket oktat Nagyné Kiss Rózsa. Az oktatáson a Napfény nappali központ klubtagjai és dolgozói vesznek részt. A fiatalok eddig nagyon jó eredményeket értek el. Minden foglalkozásra nagy örömmel érkeznek, és büszkék sikeresen megoldott feladataikra.

Esélyórák Gyulán


Közel 2 éve tartunk esélyórákat Gyulán rendszeresen, osztályfőnöki óra keretében. 
Ilyenkor családias légkörben tudunk előadást tartani az életünkről a minket érintő problémákról, örömökről. Az órákat interaktív módon tartjuk, igyekszünk a diákokat foglalkoztató kérdésekre válaszolni, akik nagyon nyitottak érdeklődőek.
Az elmúlt tanévben több mint 15 osztályban, közel 500 diáknak tartottunk esélyórát. Számunkra nagy örömet jelent, hogy a kapcsolattartás folyamatos a diákokkal, hiszen az iskola keretein kívül is vendégül látjuk Őket kisebb csoportokban,  egyesületünk Ifjúsági Csoportjának összejövetelein. Akadálypályát építünk, ahol kipróbálhatják a kerekesszéket, beszélgetünk, akár "zsíros kenyér  partit” is tartunk.
Szeretnénk, ha a jövőben is megmaradna ez a jó kapcsolat, hiszen fontos számunkra, hogy a felnövekvő generáció, tudatában legyen a fogyatékos emberek létezésének, problémáinak, lehetőleg ne csak szűk környezetünkben.
Éppen ezért a MEOSZ Ifjúsági Tagozata célul tűzte ki, hogy az egész ország területén meghonosítsa az esélyórákat, és egy fogyatékosok problémáira is érzékeny nemzedék nőjön fel.

2012. szeptember 25., kedd

Nem csökken a felére az özvegyi nyugdíj

Nem csökken a felére az özvegyi nyugdíja azoknak, akik rokkantsági, illetve rehabilitációs ellátásban részesülnek, korábban pedig szociális járadékot kaptak, ha a parlament elfogadja Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter erről szóló, pénteken benyújtott indítványát.
Az Országgyűlés egy júliusban elfogadott törvényben rendelkezett arról, hogy aki a tavalyi év végén házastársa jogán özvegyi nyugdíjban, valamint rendszeres szociális járadékban részesült, és most rokkantsági vagy rehabilitációs ellátást kap, annak özvegyi nyugdíját szeptember 1-jétől a felére csökkentik, az összegtől függetlenül.

Az akkor szintén Balog Zoltán javaslatára elfogadott jogszabályt most megváltoztatná az emberi erőforrások minisztere, rögzítve, hogy a nyugdíjcsökkentés nem hajtható végre, az özvegyi nyugdíjak mértéke változatlan marad, vagyis nem csökken annak a nyugdíjnak a 30 százalékára, amely az elhunyt házastársat halálakor megillette. A nyugdíjak csökkentéséről szóló határozatokat vissza kell vonni az előterjesztés alapján.A módosítás arra is kitér, hogy ha valakinek az ellátása az eltörölni javasolt rendelkezés miatt emelkedett volna, az a rokkantsági, illetve rehabilitációs ellátásának emeléseként megkapja a különbözetet.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár szeptember 11-én a parlamentben - egy másik törvényjavaslat vitájában - azt mondta: az ügyben a jogalkotó és a nyugdíjbiztosító is súlyos hibát követett el, ezért a minisztériumban és a nyugdíjbiztosítónál is belső vizsgálatot rendeltek el a személyi felelősség megállapítására.

Szavai szerint az özvegyi nyugdíjának csökkentéséről 2857 embert értesítettek, de egyiküket sem érheti hátrány, Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter pedig mindannyiuknak bocsánatkérő levelet küld a kormányzati hiba miatt.

(Forrás: MTI) 

Az Alkotmánybíróság javíthat a megváltozott munkaképességű emberek helyzetén


Az Alkotmánybíróság javíthat a megváltozott munkaképességű emberek helyzetén


A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos szövetsége (MEOSZ) a Kossuth téren ma tüntető civilekhez hasonlóan tiltakozik a hátrányos helyzetű, súlyos beteg és fogyatékos embereket sújtó kormányzati intézkedések ellen. A rendkívül alacsony összegű rokkantsági ellátások miatt sokan már most is éheznek, nem tudják fizetni a rezsit, a tél beálltával pedig a hideggel is meg kéne küzdeniük. A Szövetség bízik abban, hogy az Alkotmánybíróság mielőbb napirendre tűzi a rokkantsági ellátórendszer ügyét és orvosolja a rokkant embereket ért súlyos jogsérelmeket, javítva ezzel a helyzetükön.

A kormány eltörölte a rokkantnyugdíjat, helyette sok esetben 30 ezer forint körüli ellátást kapnak az érintettek. A kabinet emellett 120 ezer embert tervez visszavezetni a munka világába, ezért rendkívüli felülvizsgálatokat indított, amelyen augusztusig 30 ezren estek át. Míg a korábbi években átlagosan 1 százalékuknál, most ennek több mint a tízszeresénél, 12 százalékuknál mondták ki, hogy állapotuk javulása miatt már nem jogosultak semmilyen ellátásra. A rehabilitációra javasoltak aránya is megduplázódott: korábban átlagosan az érintettek 14%-át, az új jogszabály alapján már 28 százalékukat tartják erre alkalmasnak. Ők 28 és 46 ezer forint közötti rehabilitációs ellátást kapnak legfeljebb 3 évig. A legtöbb esetben azoknak is drasztikusan csökken az ellátása, akik a felülvizsgálat után is rokkantnak minősülnek: a 70 ezer forintos rokkantnyugdíj gyakran 30 ezer forint körüli összegre csökken, a 30 év szolgálati idő már mit sem számít. A felülvizsgálatokkal sikerült a megváltozott munkaképességű emberek 30 ezres álláskereső táborát további 12 ezerrel növelni, miközben új munkahelyek nem jöttek létre, foglalkoztatási rehabilitációs szolgáltatások, képzések gyakorlatilag nincsenek, és a januártól tervezett intézkedések is inkább csökkenteni, mint növelni fogják a foglalkoztatottságot.

A MEOSZ-t kétségbeesett, beteg emberek keresik meg nap mint nap panaszaikkal: munkahely nincs, vagy ha van, az egészségi állapotuk miatt nem veszik fel őket, a 30-40 ezer forintos ellátásból nem tudják megvenni a gyógyszereiket, kifizetni a rezsijüket, nem tudnak élelmiszert venni, és a tél közeledtével a fagyhalál is fenyegeti őket. A szervezet hisz abban, hogy az érintettek helyzetén jogi eszközökkel is lehet változtatni, ezért fordult az alapvető jogok biztosához. A biztos megállapította, hogy a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló törvény alkotmányos szempontból több ponton is aggályos, és júliusban kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál a jogszabály utólagos vizsgálatát. A MEOSZ bízik a jogállamiságban, és bízik abban, hogy az Alkotmánybíróság, érzékelve az intézkedések által veszélyeztetett több tízezer ember rendkívül súlyos helyzetét, mielőbb napirendjére tűzi a témában beérkezett beadványokat és orvosolja a jogsérelmeket.

További információ: Hegedüs Lajos MEOSZ elnök (06-20/935-8752)


Budapest, 2012. szeptember 24.

Üdvözlettel: Gábor Imola
06-30/466-1559)
sajtófőnök MEOSZ

A Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ egyezmény végrehajtásáról készült jelentést vizsgálata Genfben

A Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ egyezmény magyarországi végrehajtásáról készült nemzeti jelentést 2012. szeptember 20-21-én vizsgálta meg Genfben az Egyezményt felügyelő Bizottság. Az eseményen Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár tárcaközi küldöttség élén vett részt.


A Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ egyezményt és a hozzá kapcsolódó jegyzőkönyvet Magyarország a világon elsőként ratifikálta. Az egyezmény hazai végrehajtásáról folytatott konstruktív párbeszéd megnyitóján Soltész Miklós méltatta a mögöttünk álló két évtized és a jelentés benyújtása óta eltelt két év előrelépéseit, kiemelve a jövőbeni terveket, köztük a fogyatékosságügyi törvény már megkezdett, átfogó revízióját; az új Országos Fogyatékosságügyi Program (2013-2019) előkészítését, valamint az Európai fogyatékosságügyi stratégia (2010-2020) végrehajtását, melynek legfontosabb célja az esélyteremtés a szolgáltatásokhoz és a kultúrához történő hozzáférés terén. A Bizottság kérdései elsősorban a magyar kitagolási stratégia, az akadálymentesítés, a fogyatékossággal élő nők, gyermekek, romák helyzete, valamint az integrált oktatás, a választójog, a hozzátartozók közötti erőszak és a civil szervezetekkel való együttműködés témaköreire irányultak. A delegáció tagjai gyakorlati példákon keresztül mutatták be a kormány erőfeszítéseit a fogyatékossággal élő emberek hazai helyzetének javítására. A testület záróülésén ajánlásokat fogad el az egyezmény magyarországi végrehajtásának elősegítése érdekében. A következő párbeszédre várhatóan négy év múlva kerül sor.

Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma

Budapest, 2012. szeptember 21., péntek (OS)

NEA pályázatok elbírálása!

A 2012. március 29-én megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap "civil szervezetek működési célú támogatására" kiírt pályázatok elbírálása megtörtént. A beérkezett 7 322 db érvényes pályázatból 3 174 db pályázat részesül támogatásban összesen 1 684 289 752 Ft értékben.


A döntésekkel kapcsolatos adatok az alábbi linken lesznek elérhetőek: http://civil.kormany.hu/nea-palyazati-kereso.

A döntésről minden pályázó elektronikus úton értesítést kap a hitelesített döntési listák beérkezését követően. A nyertes pályázói értesítések postázását várhatóan a jövő hét folyamán kezdi meg az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő. A postai értesítések tartalmazzák majd a szerződések tervezetét, a szerződéskötés feltételeit és az ahhoz szükséges dokumentumok beküldési határidejét, módját. Az Országgyűlés 2011. december 5-én fogadta el az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvényt, a Civil törvényt. E törvény keretében a civil szervezetek - egyesületek, alapítványok - működésének és szakmai tevékenységének támogatására életre hívták a Nemzeti Együttműködési Alapot. A NEA működési pályázata a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítését szolgálja, célja a civil szervezetek működéséhez, mindennapi életéhez való hozzájárulás.

Mivel a Wekerle Sándor Alapkezelő emberi erőforrások miniszterének hatáskörét érintő feladatai külön megállapodással és alapító okirat módosítással átkerültek a 2012. augusztus 16-án létrejött Emberi Erőforrás Támogatáskezelőhöz (Telefon: 06-1/ 882-6800, e-mail: info@emet.gov.hu), így a kifizetéseket már az új kezelő folyósítja.

Budapest, 2012. szeptember 20. Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság

Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma

forrás: MTI OS

Szeptember 30.-ig még benyújtható!


KÉRELEM

A 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet alapján,
a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeire
(Benyújtásának határideje: 2012. szeptember 30.)
(Helye: Békés Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala, 5600 Békéscsaba, József Attila 2-4.)


Név:…………………………………………………………………….                                                                                        
Születéskori név:………………………………………………………
Születési hely:…………………………………………………………
Születési idő:………………………………………………………….
Anyja neve:……………………………………………………………
Lakóhely:……………………………………………………………...
Tartózkodási hely:…………………………………………………….
Telefonszám (nem kötelező megadni):…………………………….
E-mail cím (nem kötelező megadni):……………………………….

Kérem, a megfelelő négyzetbe tegyen X jelet!

Kérelmet nyújtok be a

Szerzési támogatás (Kérem, csak egy négyzetbe tegyen X jelet!)
 súlyos mozgáskorlátozott, illetve egyéb fogyatékossággal élő személy esetén a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló rendelet értelmében új járműnek minősülő személygépkocsi, vagy
 súlyos mozgáskorlátozott, illetve egyéb fogyatékossággal élő személy esetén újnak nem minősülő, de legfeljebb öt éve forgalomba helyezett személygépkocsi, vagy
 súlyos mozgáskorlátozott személy esetén segédmotoros kerékpárnak minősülő, három- vagy négykerekű jármű, kivéve quad, vagy
 súlyos mozgáskorlátozott személy esetén a járműnek nem minősülő sík úton önerejéből 10 km/óra sebességnél gyorsabban haladni nem képes gépi meghajtású kerekesszék szerzésére felhasználható, a vételár megtérítéséhez nyújtott hozzájárulás.
Átalakítási támogatás (Kérem, csak egy négyzetbe tegyen X jelet!)
 a vezetés feltételeként külön jogszabály alapján előírt automata sebességváltóval, vagy más segédberendezéssel történő felszereléséhez, átalakításához, vagy
 a súlyos mozgáskorlátozott személy szállítását lehetővé tevő átalakításához, vagy a biztonságos szállítását szolgáló eszközzel való ellátásához
nyújtott hozzájárulásra.
Mellékelem

A kérelemhez mellékelni kell a súlyos mozgáskorlátozottság, illetve egyéb fogyatékosság tényét igazoló:

 a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény (a továbbiakban: Fot.) alapján a fogyatékossági támogatás megállapításáról szóló hatósági határozat, vagy a megállapítás alapjául szolgáló hatályos szakhatósági állásfoglalás, szakvélemény másolatát, vagy

 a 18. életévét be nem töltött, a magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségekről és fogyatékosságokról szóló 5/2003. (II. 19.) ESZCSM rendeletben (a továbbiakban: Mr.) Mr. 3. számú mellékeltében meghatározott 3. számú mellékletében meghatározott, hatályos igazolás másolatát, vagy
 a szakértői szerv (RSZH, NRSZH, ORSZI) vagy jogelődje által a közlekedőképesség minősítéséről kiadott(közlekedőképességében súlyosan akadályozott személy, amennyiben ez az állapota várhatóan legalább három éven keresztül fennáll) hatályos szakvélemény másolatát, vagy
 a súlyos mozgáskorlátozott személy közlekedőképességének minősítését elősegítő, rendelkezésre álló orvosi dokumentációs és egyéb iratok másolatát (ha a fentiekben felsorolt iratok nem állnak rendelkezésre), vagy
 a vakok személyi járadékának megállapításáról szóló hatósági határozat vagy a vakok személyi járadékát kérelmezőcsökkentlátó nyilvántartó lap másolatát, és
 az önálló személygépkocsi használó vagy a szállítást végző személy érvényes vezetői engedélyének a súlyos mozgáskorlátozott személy szállítását lehetővé tevő átalakításához, vagy a biztonságos szállítását szolgáló eszközzel való ellátáshoz a gépjárművezetői alkalmasságot tanúsító szakvéleménynek a fénymásolatát, valamint nyilatkozatát arra nézve, hogy nem áll a járművezetéstől eltiltó jogerős bírói ítélet vagy szabálysértési határozat hatálya alatt és,
 a súlyos mozgáskorlátozott személy szállítását végző személy írásbeli nyilatkozatát, továbbá a hozzátartozói kapcsolatot igazoló dokumentum fénymásolatát, (házassági anyakönyvi kivonat másolatát, élettársi viszony esetén: élettársi nyilvántartásba bejegyzett élettársi viszonyról szóló hatósági bizonyítvány másolatát)
 a súlyos mozgáskorlátozott személlyel legalább egy éve közös háztartásban élő vér szerinti, örökbefogadott és nevelt gyermek, vagy testvér vállalja a mozgáskorlátozott személy szállítását, akkor a közös háztartásban élést igazoló dokumentum (lakcímkártyák) fénymásolatát vagy a
 a súlyos mozgáskorlátozott személy szállítását a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló törvény szerinti önkéntes jogviszonyban végző személy önkéntes szerződésének fénymásolatát,
 a kereső tevékenység folytatását igazoló dokumentumokat,
 a tanulói, képzési jogviszony fennállását igazoló dokumentumokat,
 a kérelmező nyilatkozatát a 14 éven aluli gyermek egyedülállóként nevelésének tényéről,
 a szakértői szervnek vagy jogelődjének a hadigondozásról szóló törvény szerinti hadieredetű fogyatkozás fennállását igazoló szakvéleményét,
 a súlyos mozgáskorlátozott, illetve az egyéb fogyatékossággal élő és a szállítást végző személy nyilatkozatát arról, hogya kérelem benyújtását megelőző hét éven belül ő maga vagy más személy rá tekintettel  közlekedési kedvezménybennem részesült, és
 a súlyos mozgáskorlátozott, illetve az egyéb fogyatékossággal élő személy nyilatkozatát, hogy a személygépkocsi szerzési támogatás igénylése esetén: nyilatkozom, hogy a pályáztatási eljárás útján kiválasztott, finanszírozási tevékenységgel foglalkozó, a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény szerinti pénzügyi szolgáltatást nyújtó szervezettel kölcsönszerződés megkötését vállalom.

Hozzájárulok, hogy a nyomtatványon feltüntetett adataimat a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény előírásainak megfelelően kezeljék.
Büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy a közölt adatok a valóságnak megfelelnek.

Kelt:………………….2012. szeptember…..nap              
                                                                                 
                                                                                     ………..………………………………… 
                                                                                  súlyos mozgáskorlátozott személy aláírása


A szállítást végző személy tölti ki, amennyiben a súlyos mozgáskorlátozott személy vezetői engedéllyel nem rendelkezik!

Név:…………………………………………………………………….                                                                                        
Születéskori név:………………………………………………………
Születési hely:…………………………………………………………
Születési idő:………………………………………………………….
Anyja neve:……………………………………………………………
Lakóhely…….:………………………………………………………..
Tartózkodási hely:…………………………………………………….
Telefonszám (nem kötelező megadni):…………………………….
E-mail cím (nem kötelező megadni):……………………………….

Nyilatkozom, hogy a súlyos mozgáskorlátozott, illetve egyéb fogyatékossággal élő személy a kérelem benyújtásának időpontjában:
 velem közös háztartásban élő vér szerinti szülőm,
 velem közös háztartásban élő örökbefogadó- vagy nevelőszülőm,
 házastársam,
 élettársi nyilvántartásba bejegyzett élettársam, (az erről szóló igazolást csatolom)
 vér szerinti, örökbefogadott vagy nevelt gyermekem,
 velem közös háztartásban élő testvérem
 önkéntes jogviszonyban történő (az önkéntes szerződés fénymásolatát csatolom)
személygépkocsival történő szállítását vállalom, járművezetéstől eltiltó jogerős bírói ítélet vagy szabálysértési határozat hatálya alatt nem állok, vezetői engedélyem fénymásolatát csatolom.

Hozzájárulok, hogy a nyomtatványon feltüntetett adataimat a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény előírásainak megfelelően kezeljék.

Büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy a közölt adatok a valóságnak megfelelnek.

Kelt: …………………………..2012. szeptember …....                                                                
…………………………………….
szállítást végző személy aláírása                                             

A Békés Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala (a továbbiakban: hatóság) a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 17.§ (1) bekezdése alapján  a hatósági eljárás tartalma alatt – különösen az iratokba való betekintés engedélyezésénél, a tárgyalás során, a döntés szerkesztésénél és a döntésnek hirdetményi úton való közlésénél – gondoskodik arról, hogy a törvény által védett titok és a hivatás gyakorlásához kötött titok (a továbbiakban együtt: védett adat) ne kerüljön nyilvánosságra, ne juthasson illetéktelen személy tudomására, és a személyes adatok védelme biztosított legyen. 

2012. augusztus 23., csütörtök


 Közlekedõképesség - új vizsgálati és igazolási rendszer! 

Jogszabályváltozások!

A mozgássérültségre tekintettel fogyatékossági támogatásra, illetve a 18 éves életkor alatt magasabb összegû családi pótlékra nem jogosult súlyosan mozgássérült személyek számára, a lakás 
akadálymentesítési támogatásra, a parkolási engedélyre és a jármûszerzési támogatásra való jogosultság igazolására, egy új vizsgálati és igazolási rendszert vezetett be 2012. április 1. 
napjától az egyes kormányrendeleteknek a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedõképességének 
vizsgálatával összefüggõ módosításáról szóló 61/2012.(III.30.) Korm. rendelet. 
A rendelet új jogosultsági fogalmat vezetett be, amely szerint, a "közlekedõképesség súlyos akadályozottságának" minõsítését a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) jogosult 
elvégezni. A vizsgálat elvégzése kérhetõ a megváltozott munkaképességû személyek 
ellátásairól szóló törvényben rögzített "komplex minõsítés" keretében, tehát akár az "önkéntes" jelentkezés alapján végzett komplex vizsgálat, akár a soros NRSZH felülvizsgálat alkalmával. Ilyen esetekben a komplex vizsgálattal együtt elvégzésre kerülõ közlekedõképesség vizsgálatát külön kell a NRSZH-nál kérni, a vizsgálatra 
vonatkozó papír alapú, vagy elektronikus ûrlapon A vizsgálat eredményérõl az NRSZH külön szakhatósági véleményt ad ki, amely az érvényességi tartama alatt, több kedvezmény igénybevétele során is felhasználható. 
A vizsgálat elvégzése külön is kérhetõ, ha a súlyosan mozgássérült személy, lakás akadálymentesítési támogatást, parkolási engedélyt, vagy jármûszerzési támogatást kíván igénybe venni.
- A lakás akadálymentesítési támogatásra való jogosultság, valamint a parkolási engedélyre való jogosultság igazolásához szükséges vizsgálatot, a lakóhely szerint illetékes okmányiroda székhelye 
szerinti körzetközponti jegyzõnél kell írásban kezdeményezni, az igényelni szándékozott kedvezmény igénylését megelõzõen.
- A jármûszerzési támogatás igényléséhez szükséges vizsgálatot a megyei kormányhivatalok szociális és gyámhivatalánál kell kezdeményezni, a jármûszerzési támogatásra vonatkozó igény benyújtásával egyidejûleg.
A vizsgálat kéréséhez mindkét szerv esetén be kell csatolni a mozgásszervi állapotra vonatkozó korábbi orvosi 
szakvéleményeket - pl. a mozgásszervi állapot leírását tartalmazó kórházi zárójelentéseket, szakorvosi leleteket, illetve 2012. december 31. napjáig még felhasználható a 2011. június 30. napjáig kiadott korábbi "7 pontos" háziorvosi szakvélemény eredeti példányát, vagy hatóság által hitelesített másolatát.
A korábbi "7 pontos" háziorvosi szakvéleményrõl hiteles másolat a települési önkormányzatok jegyzõitõl kérhetõ, ha az igénylõ korábban kapott közlekedési támogatást, illetve az okmányirodáktól kérhetõ, ha a 
kérelmezõ korábban már kapott parkolási engedélyt.Ha a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) a becsatolt orvosi iratok, illetve a korábbi "7 pontos" háziorvosi szakvélemény alapján kétséget kizáróan irat alapján meg tudja állapítani a "közlekedõképesség súlyos akadályozottságát", akkor nem kerül sor személyes vizsgálatra, hanem a szakhatósági állásfoglalást az NRSZH a becsatolt iratok alapján kiállítja és megküldi a kérelmezõnek.Ha a becsatolt iratok alapján a közlekedõképesség súlyos akadályozottsága nem állapítható meg egyértelmûen, akkor a kérelmezõt az NRSZH a kérelem benyújtásától számított 60 napon belül vizsgálatra 
hívja be és itt végzik el a közlekedõképesség korlátozottságának megállapítását.
Közlekedõképességében súlyosan akadályozott személynek minõsülnek az új szabályok szerint, a következõ személyek:
a.) akiknek mozgásszervi részkárosodásának oka a csont, izület, izomrendszer sérülése vagy,
b.) idegrendszeri károsodás (pl. gyermekbénulás, sclerosis multiplex, agyi oxigénhiányos állapot miatt bekövetkezett központi idegrendszeri sérülés, egyéb, a központi idegrendszert érintõ sérülések, traumák, betegségek) miatt felsõ végtagi részkárosodása áll fenn, vagy
c.) idegrendszeri károsodásból eredõ járás-zavara van, vagy
d.) alsó, illetve felsõ végtagi perifériás keringési károsodás (érrendszeri betegség) miatt részkárosodása van, vagy
e.) az elõzõ a -d pont szerinti károsodások közül két, vagy többfajta károsodása is fennáll,
és az elõzõekben felsorolt valamelyik károsodás hatásának következtében részkárosodása eléri, vagy meghaladja a 40 %-ot és közlekedõképessége emiatt súlyosan nehezített.
Tekintettel arra, hogy a NRSZH által kiadott szakhatósági vélemény, több kedvezmény igénybevételére is felhasználható, annak eredeti példányát meg kell õrizni, és a különbözõ kedvezmények igényléséhez 
hatóság által hitelesített másolatokat célszerû felhasználni.
A fentiekben ismertetett "közlekedõképesség súlyos akadályozottságát" tanúsító igazolást csak azoknak kell beszerezniük, akik mozgásszervi állapotuk alapján nem részesülnek fogyatékossági támogatásban, vagy 18 
éven aluli személyként nem részesülnek magasabb összegû családi pótlékban.
Akik mozgássérültségükre tekintettel jogosultak fogyatékossági támogatásra, illetve 18 év alatti személyként magasabb összegû családi pótlékra, azok a személyek, a korábbi igazolások bemutatása 
alapján igényelhetik a lakás akadálymentesítési támogatást, a parkolási engedélyt, illetve a jármûszerzési támogatást az egyéb feltételek fennállása esetén.
A 2011. június 30. napja elõtt kiállított "7 pontos" háziorvosi igazolások, amennyiben érvényességi idejûk nem korlátozott, 2012. december 31. napjáig még felhasználhatók lakás akadálymentesítési támogatás, illetve 
parkolási engedély igényléséhez, illetve lejárt parkolási engedély meghosszabbításához
Kedves Olvasó!

Az elmúlt hónapokban amíg teljes csend volt itt a neten, a Mozgáskorlátozottak Dél-alföldi Regionális Egyesületénél rengeteg változás történt, és sok minden változott a mozgássérült emberek "támogatásának" terén is.
Ez irányú lemaradásunkat próbálom behozni a következő pár bejegyzésben. A hírek nem frissek, de pillanatnyilag érvényesek.

2012. április 23., hétfő

Már negyedik alkalommal VÁRFÜRDŐ FÉLMARATON

Fuss a sérült gyermekekért!

Az idén is megrendezik immár negyedik alkalommal a Fuss a sérült gyermekekért jótékonysági futóversenyt, mely a Gyulai Várfürdő támogatásával és a Gyulai Önkormányzat hozzájárulásával jöhetett létre. Az idén az önkormányzat négyszázezer forintot szánt rá. A főszervező Felföldi Sándor, az Összefogás a Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesület vezetője évek óta szervezi ezt a nagy terjedelmű sporttevékenységet, mely főképp a jótékonyságról szól, de nem elengedhető tény, hogy Gyula város turizmusának is egyik kiemelkedő programja.
Több száz versenyzőt várnak az idén futásban is, a 21 kilométeres félmaraton távot most már a 7 kilométeres önálló táv is felváltja, mind a két mezőnyben indulni lehet minden versenyzőnek. A szervezők várják a csoportos jelentkezést is a 21 kilométerre és a versenyzők 3x7 kilométerenként válthatják egymást. A nevezési díjakat az alapítvány sérült gyerekek támogatására, fejlesztési programjaira és olyan sporteszközök megvásárlására ajánlja fel, mely mindenképp a fogyatékkal élő gyermekek mozgásterápiájához vagy fejlesztéséhez szükséges.
A tavaly összegyűlt 1300 Ft összeget a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ részére különböző fejlesztő eszközök támogatására ajánlották fel.

A rajt május 12-én 11 órakor indul a vár elől, ismét részt vesznek kerekes székes sportolók is, sőt az idén bővült a vakok, gyengén látók, a siketek és a szervátültetett versenyzők részvételével is. A rokkant sportolók térítésmentesen nevezhet.
Az est a Magna Cum Laude együttes támogató koncertjével zárul, akik a Degré utcai fogyatékkal élő gyermekek táncos produkciójával együtt adják elő műsorukat.
A szervezők kérik a résztvevőket, hogy minél többen jelentkezzenek és online regisztráljanak a www.gyulafelmaraton.hu honlapon. A benevezési díj online nevezésnél 3000,- Ft, a program helyszínén 5000,- Ft, csoportos nevezésnél pedig 10000.- Ft.

Egyre több résztvevővel bővült a program, most már határon túli országokból is egyre több futó vesz részt így támogatva ezt a nemes célt, amely négy év alatt egyre inkább egy nagy összefogás a sportért, az egészséges életért, a szolidaritásért és nem utolsó sorban nagy segítség az arra rászoruló fiatalokért.
ÍRTA:Bokor Ildikó

2012. március 29., csütörtök

MEOSZ Ifjúsági tagozat KI-MIT-TUD

Felhívás
Idén kerül megrendezésre a „Nekem májusban is van szerelem” c Országos Meosz IFI Ki-mit-tud a Heves városi Ifjúsági Tagozat, a Somogy megyei Ifjúsági Tagozat, és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Ifjúsági Tagozat megrendezésében.

Nevezni az alábbi kategóriákban lehet:
-ZENE (ének, hangszer, táncdal)
- MŰVÉSZ VAGYOK ( vers, próza, jelenet, paródia)
- DANCE (mindennemű tánc, kerekesszékes, jelbeszéddel kombinált, lehet modern illetve népi)

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Helyszín: Sípos Orbán Városi Kollégium, Szolnok, Gyermekváros út 1.

Jelentkezési Határidő: 2012. április 30.

Elnökségi ülés lesz a MEOSZ-ban

MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK EGYESÜLETEINEK

ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE
Központ:               1032 Budapest, San Marco u. 76.
Levelezési cím:       1300 Budapest, Pf. 141.
Telefon és fax:        (1) 388-5529; (1) 388-8951;
                         (1) 388-2387; (1) 388-2388
E-mail:                    meosz@invitel.hu
Bankszámla:            OTP  11703006-20034962

   HUNGARY
BUDAPEST

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                            

Ügyiratszám:          /2012.       Ügyintéző: dr. Hegedűs Lajos                      Budapest, 2012. 03. 26.

Meghívottak: Elnökség tagjai, EB. Elnöke és tagjai, Ignácz Bea főszerkesztő, dr.Gyimesiné Dobos Marianna jkv. vezető, Arany Amália Támogató Szolg. vezető,  Tóthné dr.Lakatos Mária Csilla jogtanácsos, dr.Erős Anita jogász, Vid Natasa ifjúsági referens, Balázs Zoltán LÁT csop. vez., Szakály József főtitkár, Caesar Gáborné csop.vez., Dr.Derera Mihály igazgató, Imréné Szerémi Éva gazdasági vezető, Bernáthné Júlia rehab mb., Gábor Imola kommunikációs munkatárs, Mészáros Gabriella kult. m.társ, Mesterházi Zsolt, Pécsi Gertrúd az ifjúsági tagozat képviselői
További meghívottak:
Bács –Kiskun Megyében működő tagegyesületek és helyi csoportok vezetői
Csongrád Megyében működő tagegyesületek és helyi csoportok vezetői
Baranya Megyében működő tagegyesületek és helyi csoportok vezetői
Tolna Megyében működő tagegyesületek és helyi csoportok vezetői

Tájékoztatásul: Valamennyi tagegyesület és együttműködő alapítvány vezetője részére + kifüggesztve a Hirdetőtáblára, illetve honlapra feltenni.
                                                          Kedves Meghívottak!

A MEOSZ Elnökség kihelyezett ülését, valamint a MEOSZ Területi Aktivista Tanácskozást (TAT) 2012. április 13.-án és 14.-én (pénteken és szombaton) a következő napirenddel BAJÁN, a „MALOM KLUB” (6500 Baja, Szegedi út 19. – közvetlenül a vasútállomás és a távolsági autóbusz megálló mellett) épületébe összehívom:
A rendezvény helyszíne akadálymentesen használható.

2012. ÁPRILIS 13. (PÉNTEK) 13.00 ELNÖKSÉGI ÜLÉS NAPIRENDJE

1.) Tájékoztatás az előző Elnökségi ülés óta történt eseményekről                       13.00 -14.00
                                                           Előadó dr.Hegedüs Lajos elnök                                                                              
Kerekesszék adomány átadás, közlekedési támogatás változásai, LÁT költségtérítés változása, szociális üdülési támogatás változásai, esélyegyenlőségi törvény változásai, gyógyászati segédeszköz ellátás változásai és erről szóló kormányzati tervek, egyebek, TAT rendszer bevezetésének jóváhagyása
2.) A Bács –Kiskun megyében működő MEOSZ tagegyesületek beszámolói az általuk végzett tevékenységről.                                                                                                 14.00-17.30
Kérem, hogy valamennyi tagegyesület készítsen egy rövid (egy oldalas) vázlatos írásos beszámolót az általa 2011. évben végzett tevékenységről az alábbi szempontok figyelembe vételével:
-          taglétszám alakulása, tagdíjfizetés helyzete, taglétszám korösszetétele (18 év alatt, 18-35, 36-55, 56-65, 65 felett) rendszeres ügyfélfogadás helye, időtartama, rendszeres rendezvények, folyamatos szolgáltatások, helyi csoportok száma, tevékenysége, a tagok tájékoztatásának módja, gyakorisága, a vezető testületek működése, ülések gyakorisága, Ellenőrző Bizottság működése, együttműködés a megyében működő más egyesületekkel.
Az egyesület tevékenységének szóbeli előadására, kérdések feltételére és megválaszolására egyesületenként legfeljebb 15 perc áll rendelkezésre.
Kérem a Tagegyesületek vezetőit, hogy az ülésen, a külön meghívóban megjelölt időpontban szíveskedjenek az Elnökség számára a tájékoztatást megtenni.

Vacsora az előre bejelentkezett résztvevők számára:                                                       18.00 -18.45
3.) A MEOSZ 2012. évi Munkatervének és kiemelt rendezvénytervének jóváhagyása
4.) A MEOSZ 2012. évi költségvetési terv fő keretszámainak meghatározása és jóváhagyása                                          19.00-20.00
Az írásos előterjesztéseket rövidesen emailban megküldjük.
                                                           Előterjesztő: dr.Hegedüs Lajos
5.) Egyebek: Küldöttközgyűlés időpontjának és helyszínének meghatározása                        20.00-20-30.
                                                                            
2012. április 14. (szombat) Területi Aktivista Tanácskozás (TAT) Napirendje
1.)  A Területi Aktivista Tanácskozás (TAT) rendszerének bevezetése, a célok és módszerek ismertetése                                         9.00 -9.15
                                                           dr.Hegedüs Lajos                                                                                                                       
2.) A Civil törvény változásaival kapcsolatos ismeretek                                                      9.15.-9.40
                                                           dr.Erős Anita jogász                                                                                                                  
3.) A mozgássérült embereket érintő jogszabályok változásai                                           9.40.-10.20
- közlekedési támogatási rendszer és járműszerzési támogatás
- LÁT költségtérítés
- gyógyászati segédeszköz ellátás
- szociális üdülési támogatás (Erzsébet kártya)
- egyéb
                                                           dr.Hegedüs Lajos elnök                                                                                                             
4.) Az egységes tagnyilvántartó rendszer bevezetésével kapcsolatos egyesületei teendők, a bevezetés ütemezése és következményei.                                                           10.20-11.00
A Tapasztalati Tanácsadó (TT) képzés céljai, eddigi eredményei
A Sorstársi Tanácsadó (ST) szolgálat működésének tapasztalatai, a képzés eredményei, a hálózat fenntartásával kapcsolatos elvárások
A MEOSZ OTTI 2012. évi képzési terveinek megvitatása
                                                           Dr.Derera Mihály igazgató                                                                                                        

Kávészünet                                                                                                                              11.00-11.20

5.) A fogyatékos emberek nemzetközi és európai mozgalmainak tevékenysége, nemzetközi sikerek és azok hatásai a fogyatékos emberek életére                                          11.20-11.40
                              Földesi Erzsébet a MEOSZ és az Európai Fogyatékosügyi Fórum (EDF) alelnöke                  
6.) A MEOSZ 2012. évi Munkatervének, Költségvetési tervének és a tagegyesületek támogatási rendszerének megvitatása.                                                                                                11.40 -12.20
                                                           Dr.Hegedüs Lajos                                                                                                                     
7.) A résztvevők kérdései, vélemények, javaslatok                                                              12.20-12.50
8.) Vezetői összefoglaló, a Tanácskozás bezárása                                                              12.50-13.00
                                                           dr.Hegedüs Lajos                                                                                                                       

Ebéd, kizárólag az előre bejelentkezett résztvevőknek a rendezvény halyszínén                13.15 - től      

A TAT ülését követően, a rendezvényt szervező Mozgáskorlátozottak Dél –Bács Megyei Egyesülete az érdeklődők részére megszervezi a Bajai turisztikai látnivalók megtekintésének lehetéségét.
Kérem, hogy aki a rendezvényen részt kíván venni  és a rendezvényeken ellátást (szállás, étkezés, kávé, üdítő, városnézés) kíván igénybe venni, feltétlen jelentkezzen be Szakály József főtitkárnál emailon, vagy levélben, mert ellátást csak az előre bejelentkezett személyek számára tudunk biztosítani.
A szálláshelyek pontos adatait a jelentkezők számára később közöljük. A rendező szervezet gondoskodott akadálymentes szálláshelyekről is korlátozott számban, kérjük, külön jelezze, ha akadálymentes szálláshelyre van szüksége.

Az egészségi, vagy mozgáskorlátozottságból eredő állapot miatt feltétlen szükséges kísérők ellátását a MEOSZ külön bejelentés alapján biztosítja.
Más kísérők részvétele költségtérítés ellenében lehetséges.
Szeretettel várjuk a jelentkezőket!
                                                                               Tisztelettel:
                                                                                                                 Dr.Hegedüs Lajos
                                                                                                                  A MEOSZ elnöke